2018. november 23., péntek

Soya

Sajnos a rendszer nem lát vissza eléggé, így csak napos chartot tudom megnézni.

Első gondolatom, hogy korrekció tart északnak, ami egy korábbi kettes hullám párja lehet és ez a nagy oldalazás egy 4-5-4 -a -b-c, ugyanakkor a fordulat lehetőségét sem lehet kizárni, ehhez azonban a teljes képet kellene látnom nagyobb tf-n. 

Ellenállások előtt a piac, a rajzolt zónát olyan erős momentummal kell törnie az árnak, hogy kétségem se legyen afelől, hogy egy 3/3-as hullám tart északnak.


A többi árupiaci termék alapján azt gondolom, hogy esélyes  a bull scennárió, de mindenképpen kell egy szép megerősítés hozzá.

SP és NQ

SP mozgását a 2820-2600-as sávban korrekciónak tartom. Ha lefelé b hullám tart, akkor még egy low, dupla alj simán befelé egy felfelé kör előtt. Ha a jelzett zónát átviszi, akkor már egy következő impulzus délre haladását láthatjuk.




A Nasdaq képe némileg más, ott akár egy záró diagonál kialakulása is lehetőgés, ugyanakkor a két indexet egybevetve itt is inkább a B hullámnak adnám a nagyobb esélyt, ami alapján a következőkben elindulhat egy felfelé kör. Egy leszúrás, akár a jelölt zónánál mélyebbre, itt is bekövetkezhet. A Nasdaq gyengének látszik, így egy runningflat kialakulásást is el tudom képzelni, ezért szélesebb a felső zóna.


Olaj

Sokat nem lehet mondani, függőleges vonalú esés. Belső szerkezet még kisebb tf-n is nehezen megállapítható. A kritikus szint fogja eldönteni, hogy valamiféle 4. hullám, vagy egy nagy ötös lefelé. Én inkább ez utóbbira fogadnék, e mellett vagyok szerintem elköteleződve hónapok óta.


Célárat a lefelé körre nehéz mondani, 15-10- esetleg az extrém 5 dollár alatti ár is elképzelhető, ha 5. hullám tart délnek.

EUR/CAD

Havi charton valamilyen ék formáció készül, vagy készült el. Abban az esetben, ha egy hosszúlábú diagonálról van szó, elkészült, minden egyéb esetben arra gondolok, hogy még nincs kész az alakzat. Tekintettel arra, hogy a mozgást megelőzően egy délre haladó impulzus látszik a felfelé kört inkább korrekciónak gondolom, azon belül is egy ZZ-nek, ami bár egész jó helyre jutott inkább csak arra gondolok, hogy a c/ED harmadik hullámát felfelé (Dzz esetében még egy ZZ kell északnak), vagy annak negyedik hullámát látjuk.


Hetin a lefelé tartó mozgásban szintén felfedezhető egy ékszerű alakzat. A belső szerkezet alapján jó eséllyel várnék még legalább egy mélypontot, valahol a célzónánál.


Napost nézve, lehet lesz egy felszúrás, most támasz környékén van, majd megindulthat a hetesen várt esés.Ha a támaszt átviszi, el kell vetni az emelkedést.




CHF/JPY

A havi chart alapján inkább longosnak gondolom a keresztet. A lokális mélypontról felfelé tartó szerkezetet impulse hullámnak vélem, ezért mindenképpen számítok egy újabb trendmozgató alakzatra északi irányba.

Hetes chartra váltva az impzulse után következő három hullámos esés, vagy a teljes korrekció, vagy annak A hulláma. Elsődleges verzióm a teljes korrekció lenne, azonban a charton utána bekövetkezett mozgás (túl mély esés) kérdéseket vett fel, igaz és látható, hogy havi charton nem zárt a feltételezett c/4 a feltételezett c/1 hullámterébe (de csak magas tf-n!, naposon már bezárt!). A lehetséges számozás a charton. Nem lehet kizárni egy esetleges 1-2-1-2 formációt sem. A mozgás célára - abban az esetben ha nem ED fut -  a jelölt célzóna. A kékkel behúzott vonalak ellenállás zónákat jelölnek, az első eddig szépen fogta, esélyes, hogy ha még egyszer nekimegy, akkor már nem tudja visszafordítani az árfolyamot, a magasabb ellenállás pedig már a célzóna.


Napos kép egyelőre zavaros, amennyiben erős, momentumos emelkedés indulna, akkor lehet arra számítani, hogy  a nagyobb tf elképzelés támogatást kap. A lokális low kivétele esetén a long elképzelést hátra sorolnám.

Arany - Gold

Havi szinten továbbra is a következő elképzelés él:



Havin alakul egy slingshot, amelynek relevanciája van abban az esetben, ha a B hullám egy runningflat.


Hetesen már látszik az elsődleges elképzelésem, mely szerint az arany esésének még nincs vége, az emelkedés arra hajlok, hogy egy negyedik hullám. Az rsi-n meglévő konvergencia sor azonban zavar. Nem tudom kizárni, hogy esetleg láttuk az aljat.


Amíg a piac nem ad egyértelmű jelet, ez az elsődleges számozásom, azaz korrekció halad felfelé, az indexek új csúcsával egyidőben az aranyban is meglehet a low.

Naposon szemlélve sem megerősítés, sem elvetésre utaló jelek nincsenek. Bizonytalansági faktor nagy. Ennek ellenére létezik egy lehetséges számozás a fentiek támogatására, azzal a megjegyzéssel, hogy elképzelhető - itt erős kompromisszumok kellenek - lefelé csak most ért véget a 4/C.